A homonnai csata

2016_11_29

Szurmay Sándor 1914. november 25-én érkezett meg a később róla elnevezett hadseregcsoport főhadiszállására, Nagybereznára (ma: Velikij Bereznij, Ukrajna). „Hadseregcsoportja” elég vegyes összetételű egység volt. A 38. honvéd gyaloghadosztály („erdélyi hős legényeim”), és az ún. „Wallner-különítmény” (33. közös gyalogezred két zászlóalja) volt belőle teljes értékű. A többi – megfelelően annak, amilyen körülmények között állították össze ezt a csoportot – vagy létszámából, vagy fegyverzetéből és kiképzettségéből adódóan volt gyengébb harcértékű alakulat. A másik fő gondot az oroszok elleni támadáshoz elengedhetetlenül szükséges hegyi tüzérség hiánya okozta.

A helyzet megérkezésekor válságos volt. Az ellenség behatolt a Magyar Királyság területére: az Uzsoki-hágóban és a „Homonnai-zsákban” (Ma: Humenné, Szlovákia) is orosz erők álltak. A 3. hadsereg folyamatosan hátrált. A válság súlyát jelzi, hogy már felmerült egy, a „budapesti hídfőig” történő visszavonulás lehetősége is. Hazai Samu és Tisza István azonban minden követ megmozgatott. Sebtében 70 000 fős erősítést és Szurmayt küldték a probléma elhárítására. Kecsegtető lehetőség hullott az új „hadseregcsoport” ölébe, ugyanis Szurmay csapatai a Kárpátok vonalában sikeres előretörést tudtak volna végrehajtani, jelentős orosz erőket keríthettek volna be. Az akciót a lelkes Szurmay már az érkezése első pillanatában elindította.
A kezdeti nehézségek után 1914. november 27-én a csapatok kelet felől elérték a Ciróka-völgyet, azonban az oroszok felismerték a helyzet veszélyét és elkezdték kiüríteni a homonnai térséget, a bekerítés elkerülése érdekében.